Egészen kicsi koromból emlékszem, ahogy a szüleim után memorizálom a címünket. Hosszú cím, nehéz megjegyezni, de ha elveszek, muszáj tudni, mondták ők és én nagyon figyeltem. Ehhez képest Londonban egyáltalán nem az számít, hogy mi a cím, mindenkit csak az irányítószám érdekel.

Ha valaki mobiltelefont vesz, az irányítószámát kérik, ha a bankban ügyintéz, akkor is. A betűkből és számokból összálló kódból azonnal tudni lehet, hogy a város mely részén lakik az ember, és mennyire lakik közel a központhoz. Rosszul jár, aki a gyanús környéken, Tottenhamban lakik: megváratják a telefonos ügyfélszolgálatnál, elvesztik a papírját az ügyintézésnél, undorkodva beszélnek vele a mindig udvarias britek is.

Feltehetően ez valami mélyen beágyazott magyar gusztustalanság, de őszintén szólva kikészít a brit udvariasság. Van itt ez a félig indiai - félig pakisztáni brit ismerősöm, akinek ha azt írom sms-ben, hogy

"Csá, ebéd az Angel - Farrington környékén?"

akkor azt válaszolja, hogy

"Szia! Remélem jól vagy. Köszönöm az üzeneted. Sajnos meetingek vesznek körül egész nap, ezért csak egyórányi ebédszünetem van. Sajnos egy órát tesz ki, hogy eljussak az Angel-Farrington környékére, illetve visszajussak onnan. Ezért nehéz most megoldanom, hogy együtt ebédeljünk. Még egyszer köszönöm. Remélem jól alakult eddig a heted."

Ahelyett, hogy azt írta volna, hogy nem, esetleg nem tudok, bocs. A múltkor valakitől útbaigazítást kértem, és kedvesen segített, majd megköszönte.

A múlt hétvégén pedig hippi voltam, amikor egy nagyszerű illegális buliba csöppentem, a Hempstead Heath tetején. A Hempstead Heath egy óriási park, amit ha parknak hívok, rámszólnak a britek, hogy az valójában erdő. Szóval, a Hempstead Heathen éjszaka tartott tábortüzes, fűben fetrengős, kajasütögetős, hajnalig gitározós bulit csak azért fogalmaztam meg ebbe a rövidke bekezdésbe, hogy soha életemben ne felejtsem el. Fotóm nincs, a szó meg elszáll. Így viszont nekem megmarad.

Ha az ember Londonba jön lakni, hamar észreveszi, hogy senki nem nagylelkű, majd az első döbbenet után tökéletesen megérti, hogy még a 10 penny-t (ahogy mi britek mondjuk, a tíz pí-t) is elosztják a felek. Ha ketten veszünk egy üveg bort, és nálam mondjuk nyolcvan pível kevesebb van, akkor magától értetődő, hogy legközelebb megadom. London nem olcsó, okos rendszer a nagylelkűség hiánya.

És azt mondtam már, hogy egy ideje tejjel iszom a teát, valamint minden vécéről készítek egy felvételt? Well, ez itt a camdeni Bar Gansa báré: