És most már az is teljesen biztos, hogy Angliában vagyok, nem képzet, nem álom, igenis valóság, ki láttam ugyanis? Hát a királynőt. Valójában persze nem láttam, hanem a mellettem álló édesapám látta, ő is csak a kalapját, és azt is csak 300 méterről. De a királynő volt, kétségtelenül. A királynőnek ugyanis aznap volt a szülinapja, ezért mint ötvenöt éve rendszeresen, csinos ruhát húzott (ezesetben türkiz színűt, harmonizáló kalappal) és kikocsizott kedves férjével, hatszáz lovasrendőrrel, sima rendőrrel, álruhás rendőrrel és jónéhány vadászgéppel egyetemben. Fent az eredeti látvány, lent a digitális technikai lehetőségekkel támogatott változat látható.
Ebben az országban annyira szeretik a királynőt, hogy bár már megünnepelték egyszer a szülinapját, most a napján is buliznak a biztonság kedvéért. Aztán a televízió is a királynő szülinapjától hangos, nyilatkozik a férfi, aki hetvenkettőben volt fúvós először a királyi bandában, felidézi a legelső, a legjobb, a legfurább és a legemlékezetesebb királynőnek fújós emlékét. Aztán nyilatkozik a lovakat trenírozó illető, ráncolt homlokkal számol be a felkészülés nehézségeiről, aztán nyilatkozik Károly herceg is, aki a tökéletes szervezést méltatja.
Királynő festményeket simán látni, még egy átlagos brit háztartásban is, Károlyt viszont egyet sem. Több helyivel beszélgettem már a Kamilla ügyről, mit szólnak hozzá és érdekes módon legtöbben, idősebbek, fiatalok is azt mondják, végülis Károly egész életében Kamillát szerette, és éljen a szerelem, mit lehet tenni. 
És most már nagyon kevés van hátra, úgyhogy bepótolok mindent, ami az elmúlt három hónapban kimaradt: szeretnék lakni a vizen, mint ők, ott a fenti képen, de az inkább a kivitelezhetetlenek közé tartozik. Viszont voltam végre házibuliban, futok a parkban, mint minden rendesebb angol, és éppen szállást nézek Bristolban, és az aranyhomokos Bournemouthban, mert magamra húzok egy hátizsákot és nekivágok az angol vidéknek.
Az eddigi kedvenc vécéillusztrációmat is megtaláltam, azt hiszem ez lesz a vécés könyvem, kiállításom, életművem borítója, a Brick Lane-en azon a szupermenő helyen található, amelynek elfelejtettem a nevét. Ja, most hirtelen eszembe jutott, tehát ez a Vibe Bar klotyója:
A Foundry pedig köztudottan a kedvenc helyem, ezért több vécés felvételt is őrzök róla. Az alábbiakban tehát a művész következetes figurális megoldásaira hívnám fel a figyelmet:
Utolsó kommentek