Ma van az évfordulója a három évvel ezelőtti metrós robbantásnak, és bár többen is állították, hogy tragédiák évfordulóján nincs még egy tragédia, azért inkább nem szálltam a metróra. Elolvastam viszont az újságban 7/7 hét túlélőjének történetét: a lányét, aki örült, hogy tudatánál van a Kings Cross és a Russel Square közötti szakasz detonációja után, ugrott volna fel a földről, hogy segítsen másokon, de észrevette, hogy nincsen lába. A bácsijét, akinek az unokaöccse volt az egyik öngyilkos merénylő, az átlagos huszonkétéves, aki közgázra járt, születése óta Londonban élt és senki nem hitte el róla. Az öregúrét, aki igazságtalannak tartotta, hogy a fiatalok helyett nem ő veszett oda, de folytatta megszokott életét egészen 8 hónappal a robbantás utánig, amikor egyik unokája játék közben keservesen sírni kezdett. Eszébe jutott a tudattalanja mélyére ásott jajveszékelés, idegösszeroppanást kapott, azóta pszichiátrián kezelik.
Múlt héten öt nap alatt öt tinédzsert késeltek halálra, egyikük - az eddigi tizenhét fekete gyerek után - a helyi Szomszédok, az Eastenders szereplőjének öccse. A fehér áldozattal együtt minden eddiginél nagyobb figyelem került a nyilvánosságban a késelésre. A Scotland Yard kiemelt célpontja a knife crime lett, és még Boris polgármester is megváltoztatta a véleményét: eddig bagatelizált, statisztikákra és városméretre hivatkozott, most azonban óva intette a gyerekeket, hogy bármilyen incidensbe avatkozznak. Másnap mégis halálra szúrtak délnyugat-Londonban egy fekete fiút, utolsó szavaival az anyukáját hívta és kiabált, hogy nem szeretne meghalni.
Tarantino-gyilkosságként hivatkoznak a lapok arra a kettős gyilkosságra, ami múlt vasárnap történt. Két, 23 éves francia fiút szúrkáltak halálra összesen kétszáznegyvenhárom döféssel mielőtt rájuk gyújtották a lakást. Az igazságügyi orvosszakértők szerint az a fiú, aki száznyolcvan szúrást kapott, körülbelül a tizenvalahanyadikba halt bele.
Utolsó kommentek