A lakótársaim kétharmada hétfő este megajándékozott életem eddigi legborzalmasabb éjszakájával, amikor seggrészegen üvöltöztek hajnali fél4 és fél7 között, valamint brit popslágereket énekeltek és vihorásztak idétlen kiscsajok társaságában. Szerencsére lakótársaim egyharmada kétméter magas és szeret aludni, úgyhogy hatékonyan leüvöltötte a fejüket.

A British Library-ba is ellátogattam, de nem tudtam beiratkozni, mert igazolópapír kell a szállásról. (A képen látható a csodakönyvtár.)

Tegnap az első kosarazás is megvolt, nagyon élveztem, hogy végre pattogtatok. Egy nb2-es csapathoz mentem le, a Westside nevűhöz, akik North Kensingtonban edzenek egy ifjúsági központban, ahol a recepción a füzetbe be kell írni, hogy mi a nevem, mikor születtem és milyen etnikai csoporthoz tartozom. Van a British White, meg az Other White, meg a Black és satöbbi, de képtelen voltam odaírni, hogy fehér vagyok, üresen (fehéren, haha) hagytam a sort. Milyen hülye kategória már ez?

Az épület gyönyörű, kicsit olyan, mintha a Mátyás templomban edzenénk, a teremnek ugyanis rózsaablakai vannak (színes üvegek nélkül). Az ifjúsági centrum fő programjai közé tartozik a dekriminalizáció, ami úgy tűnik, ezen a környéken nem árt, a csapattársak azonnal szóltak, hogy soha, semmilyen körülmények között ne menjek edzés után egyedül a két percre lévő metróállomáshoz. Mostanában itt a fiatalkorúak bűnözésétől hangos a sajtó, a helyi ismerőseim azt mondják, itt leginkább a 13-16 évesektől érdemes félni. Bandaháborúkat nyomnak, 2007-ben huszonketten haltak meg emiatt. Túl jó a szociális rendszer, mondják, ezért légüres térben felnövekszik egy generáció, akinek nincs megfelelő szocializációs minta, az iskola meg nem látja el szükséges feladatát. De ahogy az otthoni híreket olvasom, ott is köpködik meg verik a tanarakat, szóval a jelenség globális, gondolom csak idő kérdése, és nálunk is lelövik egymást.

Az edzés nagyon érdekes volt, bár kicsit meglepődtem, hogy három órát tartott. Másfél óra után mondták, hogy most vagyunk a felénél. Teljesen másképp játszanak, mint mi (lassabb, kevésbé robbanékony, de logikusabb), és nagyon élveztem. Ma egy másik csapathoz megyek - mindenhova befurakodom. A sport amúgy sem árt, ha ilyen édességek kísértik az embert, mint a képen látható.

Nagyjából kialakulni látszik a napirendem is: reggel szöszmötölök pár órát itthon, aztán bemegyek az egyetemre, ahol SAJÁT SZOBÁM VAN. Efelett még nem annyira tudtam napirendre térni, hogy ott ülök a City University szociológia tanszékén egy saját irodában, elképesztő. Este pedig találkozom ismerősökkel, mostantól pedig edzeni fogok.

Egy őszinte vallomással is tartozom: még egyáltalán nem ettem fish&chips-et.