És újra a repülőn, most már vissza Londonba egy sűrű és csodálatos hétvége után. Megfigyeltem, hogy Budapest különbözik bizony Londontól, a hetvennapi távolmaradás után a feltűnőségek alábbi sorrendjében:
- imádnivaló
- nincsenek feketék, ázsiaiak, burkába öltözött muszlimok és fentiek keverékei sem.
- kopottak az épületek.
- másik oldalon mennek az autók.
- kevésbé fontos az utca emberének a divat.
- hajléktalanok alszanak az utcán.
- gonosz az eladónő a ferihegyen, amikor szörpöt szeretnék venni.

És sosem hittem volna, hogy magyarkaja függő vagyok, de első nap egy legmocskosabb kifőzdébe hívott be egy kiadós adag paradicsomos húsgombóc illata, aztán megettem a mamaebédet szombaton a húslevessel, csirkepaprikással, aztán a másik mamaebédet vasárnap meg vadassal, a corvintetőn pedig megittam a rozéviceházmestert. Meg még egyet. Aztán még egyet. Angliában is van fröccs, de szólni kell, hogy szódával, mert ha nem elég szemfüles az ember, sprite-ot öntenek a borba. Bizarr.

Az angol fiatalok alkoholfogyasztásáról még nem szóltam, pedig az aztán a figyelemreméltó téma. Az angol fiatalok ugyanis ellentmondás nélkül szeretik fogyasztani az alkoholt. Csinos miniszoknyába öltözött lányok vágódnak rajzfilmfigurákat megszégyenítő képességgel az éjszakai buszjáratról arccal a betonba, feszes öltönyökbe burkolózott fiatalemberek alszanak nyálcsíkkal az Oxford streeten békében. Mindezt leginkább sörrel képesek elérni, az ajánlgatott pálinkám például rendszerint kifog a kifinomult gyomrukon. A kokain a másik, ami a sör mellett az egyik igen kedvelt termék a fiatalok körében, kézzel-lábbal harcol is a kokain helyzet ellen a helyi rendőrség, politika és civil szféra egyaránt. A kokain drága, viszont a brit fiataloknak megvan rá a pénze, így már középiskolában nekiállnak a szippantásnak.

Mire visszaértem leszúrták a huszonkettedik tinédzsert ebben az évben, ezúttal egy lányt, a lépcsőházban találtak rá, tizenöt döfés érte. Éppen öt héttel azután, hogy szólt a rendőrségnek, hogy egy férfi gyakran követi.

Szia London.